Mert kifelé is jól kell (ki)néznünk

Az Európai Tanács brüsszeli (vagy mostanában sokszor virtuális) ülései során számos téma kerül megvitatásra, azonban leggyakrabban ebből csak a sajtó által legfontosabbnak tartott és a többség számára legrelevánsabb következtetések jutnak el az átlagos európai állampolgárhoz.

Az Európai Tanács következtetései politikai nyilatkoznak számítanak az állam- és kormányfők részéről, és a már elfogadott megállapodások bizonyos pontjainak újbóli bolygatása súlyos politikai tőkébe és arcvesztésbe kerülne. Ugyan, ez kívülről nézve nem tűnik olyan fajsúlyos problémának, de mindennek következménye az adott ország (és annak alsóbb szinteken delegált képviselőinek) hitelességének és befolyásának lehetséges (és valószínű) csökkenése. És ezért kell minden egyes szót és betűt akár több éjszakán át is megvitatni egy ilyen csúcstalálkozón - az itt elfogadott dokumentumok szolgálnak a későbbiekben technikai vagy politikai szinten lefolytatott tárgyalások keretének. És ahogyan a művész is megnézi a fal vagy a vászon kereteit amire fest, hogy a végső alkotása ezen belül maradjon (még akkor is, ha a keretet egy kicsit összefesti), a tárgyalások sem lóghatnak túl a vászon és a keret által nyújtott felületen. (Ha erre mégis szükség lenne, arról majd egy másik bejegyzésben írok részletesebben.)

Témák

De térjünk vissza arra a 'számos témára'...az Európai Tanács decemberi ülésén az uniós költségvetésen kívül szerepelt a klímasemlegesség, transzatlanti kapcsolatok, a koronavírus járvány elleni küzdelem, valamint a bővítéspolitika. És ezek közül miért a legutóbbi témára szeretnék egy kicsit reflektálni? Azért, mert amikor év elején úgy tűnt, hogy a francia vétó feloldásával szabad út nyílhat a bővítéssel kapcsolatos tárgyalások előtt, Albánia és Észak-Macedónia európai integrációs törekvései megint elakadtak - és ennek következményein és üzenetein érdemes egy kicsit elgondolkodni, hogy jobban megértsük milyen faktorok befolyásol(hat)ják az Európai Tanács döntéseit.

Háttér

A 2019. októberi Európai Tanács ülésén Emmanuel Macron (francia elnök) vétót emelt (tehát nem engedte, hogy egyhangúsággal hivatalos következtetéseket fogadjon el az állam- és kormányfők ülése) Albánia és Észak-Macedónia európai uniós csatlakozásával kapcsolatban és a vétó feloldásához többek közt a bővítési metodika megváltoztatását tűzte ki feltételül.

Ne felejtsük el az akkori helyzetet: ez volt a Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottság utolsó hivatalban töltött hónapja (aztán jött még 1 bónusz hónap teljesen független okokból kifolyólag), ekkoriban a bővítéspolitikáért Johannes Hahn (osztrák) biztos felelt, aki már készült a költségvetési tárca átvételére a következő bizottságnál, ahol az egyik legfontosabb megoldandó probléma köztudottan a következő költségvetés körüli konszenzus kialakítása volt, az akkor még előreláthatatlan koronavírus járvány jelentette problémák okozta nehézségek nélkül. Sokan újból az európai integráció végnapjait vízionálták. De az új Európai Bizottság a bővítésért felelős (magyar) biztossal az élen megoldotta a felmerülő problémákat és márciusra egy olyan javaslatcsomagot dolgozott ki, ami elfogadható volt az Európai Tanács összes tagja számára (beleértve Franciaországot is).

Jelen

És most miért is beszélünk erről? Azért mert Albánia és Észak-Macedónia megint kapott 1-1 opponenst ebben a folyamatban a márciusi pozitív fejlemények ellenére. Hollandia aggodalmának adott hangot az albán szervezett bűnözés miatt az országban, valamint az albán igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban. Ennek - és az egyéb fenntartások - kezelésére szolgál annak a 35 fejezetnek a tárgyalása, amiket az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt le kell folytatni - sokszor beleértve a megfelelő biztosítékok beiktatását is.

A nagyobbik problémát a Bulgária és Észak-Macedónia között kibontakozott probléma jelenti több szempontból is. Történelmi okokra hivatkozva előbbi azt követeli, hogy Észak-Macedónia ismerje el nyelve és identitásának bolgár gyökereit azért cserébe, hogy feloldja a vétót. Itt most nem szeretnék történelmi elemzésekbe bocsátkozni (ezt meghagynám a térséget jobban ismerő szakembereknek), hanem inkább arra világítanék rá, hogy ennek milyen jelentősége és következményei lehetnek.

Először is ne felejtsük el, hogy a pár évvel ezelőttig Macedóniaként (the former Yugoslav Republic of Macedonia) ismert ország európai és transzatlanti perspektívájának megakasztásában Görögország volt a főszereplő. Csak akkor volt hajlandó a mindenkori görög kormány feloldani a vétót mind az EU-ban, mind a NATO-ban, ha Macedónia (FYRoM) hajlandó megváltoztatni hivatalosan is az ország nevét, ezzel biztosítva Görögországot arról, hogy semmilyen területi követeléseket nem kíván támasztani sem most, sem a jövőben Makedóniát illetően (észak-görögországi tartomány). Erre a történelmi jelentőségű megállapodásra 2019. áprilisában került sor - aminek egyik kulcsszereplője volt a fentebb már említett Johannes Hahn, valamint Alexis Tsipras (akkori görög miniszterelnök). Macedónia (FYRoM) - vagyis immáron Észak-Macedónia - hivatalosan is eleget tett a feltételeknek és úgy tűnt szabad az út európai (és transzatlanti) integrációs törekvései előtt. Fél évvel később került sor az említett vétóra 2019. végén, ami újabb 5 hónappal később végül feloldásra került.

Mindez idő alatt a bolgár kormány sehol nem adott hangot bármilyen aggodalmának hivatalosan. Itt fontos hozzátenni, hogy ebben az időben még stabil volt a Boyko Borissov vezette bolgár kormány...mit is jelenthet ez? Szemtanúi lehetünk egy olyan esetnek, amikor egy olyan témának, aminek úgyse lenne kézzel fogható konklúziója belátható időn belül (konkrét bővítés, albán és észak-macedón tábla az EU-s asztalok körül), talán a belpolitikai szinten zajló ügyekről való figyelemelterelés céljából köti az ebet a karóhoz egy ország kormánya. A csatlakozási tárgyalások úgyis elhúzódhatnak évekig (akár évtizedekig), pár hónap nem feltétlenül számít...

Ugyan egyre nehezebb, de megfelelő politikai kommunikációval és gesztusokkal az Európai Bizottság (aminek az Európai Szerződésekben foglaltak szerint a feladata a tárgyalások lefolytatása) még mindig tudja arra ösztönözni a két országot, hogy tartsanak ki az európai integrációs álmaik mellett. És mi lehet a megoldás? Ha új kormány lesz Bulgáriában, akkor bármi lehet. Ha marad a jelenlegi, akkor a szokásos mechanizmusokat ismerve (és nem azért, mert bármilyen üveggömb lenne a kezemben) az Európai Tanács hozzáad majd egy jegyzőkönyvet a végleges megállapodáshoz, orvosolva a két ország közötti problémákat.

De ez egy törékeny egyensúly - most x probléma jön fel, ki tudja mi jöhet még fel a jövőben. És miért nem lesz nagyobb gond ebből? Mert most vannak ennél fontosabb dolgok is...és egy olyan dolog miatt, aminek belátható időn belül nincsenek közvetlen következményei (az uniós állampolgárokra vonatkozóan), kicsi az esélye, hogy bárki nyilvánosan konfrontálódjon - pláne egy ilyen komplikált időszakban.

Összefoglalva

Miért veszélyes ez? Anélkül, hogy állást foglalnék, hogy még egy bővítés jót tenne-e az Európai Uniónak, akkor amikor egy tagállam nagynehezen kilép(őben van), egy dolog egyértelmű: az Európai Bizottság kompetenciáktól és szakpolitikai területektől függően odáig tud csak nyújtózkodni, ameddig a tagállamok hagyják - azon nem nyúlhat túl, nem bővítheti ki egyoldalúan a számára biztosított felületet, keretet. Mivel a csatlakozási tárgyalások megindításához is az összes állam- és kormányfő beleegyezése szükséges, itt is konszenzusra kell törekedni. Azonban ez más, mint egy költségvetésről szóló tárgyalás: itt akár van, akár nincs megállapodás, az nincs közvetlen, azonnali kihatással az uniós állampolgárokra. Önmagában az se lenne feltétlenül gond, ha születne egy végleges döntés (bármi legyen is az) a csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatban, egészen addig, amíg az konzisztens.

Azonban a probléma a következő: ha egyszer megvan a felhatalmazás, hogy megkezdődjenek a tárgyalások bizonyos országokkal (ez még messze nem biztosíték a későbbi csatlakozásra), majd hirtelen új, eddig nem ismert okokra hivatkozva az EU részéről (itt ugye az állam- és kormányfők felhatalmazásáról van szó) bármilyen mértékű visszatáncolás történik, az kihatással van az EU hitelességére (ld. például az évtizedek óta folyó csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal...). És ez az Európai Bizottságot hozza nehéz helyzetbe, aminek egyik fő célkitűzése az, hogy 'geopolitikai' bizottság legyen. Ennek egyik fontos pillére lenne a kiszámítható és megbízható pozíció kialakítása. Most viszont látszik, hogy ez nem a Bizottság, hanem a tagállamok vezetőinek kezében van. És ez is jól mutatja, hogy amikor arról van szó, hogy az EU mit csinált vagy fog csinálni, sokkal több minden van mögötte, amit szükséges mérlegelni.

Ugyanakkor az is igaz, hogy először meg kellene oldani olyan belső problémákat, amik közvetlen kihatással vannak az unió állampolgáraira. Csak közben fontos odafigyelni arra is, hogy az EU külső megítélése ne szenvedjen csorbát, mivel az Európai Unió csak ennek az egyensúlynak a folyamatos fenntartásával válhat meghatározó globális szereplővé ebben a folyamatosan átalakuló világban.

Previous
Previous

Primus inter pares

Next
Next

2x2 reasons why (not) series